Dudás György

20 év – 20 tárgy a tőkepiacról
Jótékonysági árverés | 2010. május 13.

A dematerializáció kezdetét jelképező Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. részvény Bock József 1993-as, a KELER-rel egyidős bora
Dudás György
A Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. (KELER) vezérigazgatója (2003-)
A felajánlott KELER részvény a hazai tőkepiac szempontjából történelminek nevezhető eseményt szimbolizál: az első hazai dematerializált értékpapír megszületését. Hosszas előkészületek után, 1998-ra, a KELER kialakította a dematerializált értékpapírok keletkeztetéséhez szükséges jogi és technikai kereteket. Az első „demat” papír – ezzel is jelezve a dema-terializációs folyamat iránti elkötelezettségünket – a KELER saját részvényeinek átalakításával jött létre.
A dematerializált KELER részvények keletkeztetését követően a fizikai papírjainkat érvényteleníteni kellett, és ezeket az érvénytelenné vált értékpapírokat a KELER akkori vezérigazgatója, Horváth Gergely adta ajándékba többünknek emlékül a dematerializáció kialakításában való részvételünkért. Én a 70-es számút kaptam Geritől (gondolom azért, mert 1970-ben születtem), amelyet most jó szívvel ajánlok fel a szép cél érdekében. Boldog szülinapot Equilor!
A KELER 2008-ban ünnepelte megalapításának tizenötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból 2008. október 8-án a Szépművészeti Múzeumban nagyszabású születésnapi bulit tartottunk ügyfeleink és partnereink számára. Az ünnep „hivatalos bor”-ának Bock József 1993-as, tehát a KELER-rel egyidős kitűnő borát választottuk. Az öt csillagos bor 70% Cabernet Sauvignon és 30% Merlot házasításával készült Cuvée, amelyet tizennyolc hónapig új magyar tölgy-fahordóban érleltek. A különleges palackokat maga a nagynevű borász, Bock József kutatta fel számunkra pincéjéből. Az ünnepet talán csak az árnyékolta be, hogy októberben már nyilvánvalóvá vált, hogy a hitelpiaci válság a hazai pia-co-kat is alaposan megviseli. A világ nagy tőzsdéivel egyetemben a BÉT is riasztó napot zárt 7 % feletti eséssel. Né-hány nap alatt a BUX értéke 3000 pontot zuhant, és ezen a szerdán 16.164 ponton zárt. A KELER huszadik születés-napjának szervezésekor majd erre is figyelnünk kell, nehogy válság kellős közepén ünnepeljünk ismét!
Kikiáltási ár: 10.000,- Ft
Leütési ár: 50.000,- Ft






