Dr. Hardy Ilona

 

20 év – 20 tárgy a tőkepiacról

Jótékonysági árverés | 2010. május 13.

Antall József köszöntő levele a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alapítása alkalmából Budapesti Tőzsdehírek 2. évfolyamának 9. száma
A BÉT működésének 5 éves évfordulójára kibocsátott 140. számú ezüst emlékérme

Dr. Hardy Ilona

A Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója (1990-1992)
A Befektetővédelmi Alap elnöke

Az alábbi három dátum három állomást jelent a több évtizedes szünet után újjászerveződő budapesti tőzsde történetében és a saját életemben is.

1989. szeptember: Ekkor már másfél éve működik az Értékpapír Kereskedelmi Titkárság (ÉKT), már hetente háromszor szervezünk tőzsdenapokat, javában vitatjuk, fogalmazzuk az Értékpapír törvényt és a tőzsdei önszabályokat. Tőzsdeépítő munkám során mániákusan hittem a nyilvánosság erejében az ÉKT 2 sajtóorgánumot is útjára indító, jórészt okító, „népnevelő” szándékkal. Ezt az utat fémjelezvén ajánlom fel a Budapesti Tőzsdehírek 2. évfolyamának 9. számát, amelyből tanulságos képet nyerhetünk a bimbódzó tőkepiacunk színvonaláról még a hivatalos tőzsdenyitást megelőző időkből.

1990. június 21.: A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos megalapítását óriási külföldi és hazai érdeklődés kísérte. A ceremónián felszólalt Göncz Árpád, Rabár Ferenc, Járai Zsigmond, Bokros Lajos, és az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke is tolmácsolta az USA Elnökének jókívánságait. Antall József, a frissen megválasztott miniszterelnök németországi látogatása miatt nem tudott részt venni az alapítási ünnepségen; az általam felolvasott köszöntő levele – eredeti aláírással, pecséttel, borítékkal – különösen fontos számomra, bevallom, nehéz szívvel válok meg tőle.

1995. június 21.: A BÉT 5. születésnapján egyetemi tanítványaimat vittem tőzsdelátogatásra. A Tőzsdetitkárság mun-ka-tár-sainak tartalmas előadása, a bemutató film és az üvegfalon át megtekintett látványos kereskedés után őszintén buggyant ki belőlem: „Jé, ez olyan, mint egy igazi tőzsde!”. Ezt felidézvén ajánlom fel az 5 éves évfordulóra kibocsátott 140. számú ezüst emlékérmét.

Kikiáltási ár: 10.000,- Ft
Leütési ár: 3.200.00,- Ft

 

Devizaárfolyamok