Dr. Dunavölgyi Mária

 

20 év – 20 tárgy a tőkepiacról

Jótékonysági árverés | 2010. május 13.

A Budapesti Értéktőzsde Vörösmarty téri épületét ábrázoló ismeretlen XX. századi festőművész festményéről készült nyomat
61,5 cm x 40,5 cm

Dr. Dunavölgyi Mária

A Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója (1999-2001)
Az OTP Lakáslízing Zrt. vezérigazgatója

Már amikor a tőzsdén dolgoztam nagyon szerettem ezt a képet. Nem véletlen, hogy amikor elmentem a tőzsdéről, ennek a műnek a másolatát kaptam ajándékba. Erről az épületről is nagyon sokféle festményt lehetne készíteni, de ebben az alkotásban van valami, ami nekem visszaadja azt az érzést, amit számomra a tőzsde jelentett. Munkába menet minden nap a képen látható sarkon fordultam be. A tőzsdében mindig rabul ejtett az az érzés, hogy egyszerre csinálunk egy nagyon modern, magas szaktudást igénylő dolgot, aminek ugyanakkor jelentős múltja van, komoly tradíciói és körbelengi a klasszikus imázs. Bár az én időmben ment végbe a tőzsdetermi kereskedés hagyományos módjának, a nyílt kikiáltásnak a teljes felszámolása és kiváltása elektronikus kereskedéssel, mégis minden szabályunkban, szabály-zatunkban és intézkedésünkben a tőzsdei tradíciókat vittük tovább, azokat óvtuk és védtük. Törekedtünk az átláthatóság minél teljesebb megteremtésére, minél nagyobb likviditás elérésére, és igyekeztünk a tőzsdei hagyományok pozitív elemeit tovább vinni. Vezetésem idején a piac szerencsére már a megtisztulás útján járt, így azokkal, akikkel együtt dol-goztunk erős közösséget éreztünk. Így a tőzsde nem csak a tőzsdét jelentette nekem, hanem a brókercégeket, befek-tetési alapokat, a kibocsátókat is, akiknek képviselőivel rendszeresen találkoztam. Ők mind eszembe jutnak, ha a képre nézek. Tudom, elkerülhetetlen volt az, hogy a tőzsde elköltözzön a Vörösmarty téri épületből, de azért nekem fájt a szívem érte, és ahányszor arra járok, mindig az emlékeim hatása alá kerülök. Szerencsére ezek az emlékek túlnyo-mórészt nagyon jók, és ezt az érzést fejezi ki számomra a felajánlott kép is.

Kikiáltási ár: 10.000,- Ft
Leütési ár: 70.000,- Ft

 

Devizaárfolyamok