Dr. Czirják Sándor

 

20 év – 20 tárgy a tőkepiacról

Jótékonysági árverés | 2010. május 13.

Bronz és márvány plasztika, rajta a Budapesti Értéktőzsde logója, valamint medve- és bikaábrázolás 20 cm x 9 cm x 9 cm

Dr. Czirják Sándor

A Budapesti Értéktőzsde ügyvezető elnöke (1995) és tőzsdetanácsának tagja (1993-1996; 1999-2001)

A tőzsdék pörgő ritmusát idézi számomra a felajánlott emléktárgy: a világ tőkepiacai a nap minden percében mozgásban vannak, mint a Föld, melyet e bronzgolyó jelképez, rajta a Budapesti Értéktőzsde logójával, valamint medve- és bika-ábrá-zolással. Immáron 20 éve a világ piaca-inak része a magyar is a maga sajátosságaival, egyediségével. Két alkalommal voltam a Tőzsdetanácsnak három évig tagja; a legnagyobb kihívásnak mindig a brókercégek „harcos” ellentételeinek feloldását tartottam. A tanácsnak egyszerre kellett a cégek és a befektetők sok esetben egymásnak feszülő érdekeit kép-viselni, összehangolni. Arról kellett meggyőznünk a feleket, hogy a rövid távú szempontok helyett inkább a hosszú távú célokra gondoljanak.

Ekkor már közismert volt az a vicc, hogy mi a különbség a bróker és a befektető között? A tréfa szerint kettejük kap-cso-lata elején a befektetőnek van pénze, a brókernek tapasztalata. A kapcsolat végén fordítva.

Remélem, hogy a jövőben készülő tanulmányok hozzájárulnak a tőkepiac szabályozott fejlődéséhez, amely hasznára válik a gazdaság egészének.

Kikiáltási ár: 10.000,- Ft
Leütési ár: 55.000,- Ft

Devizaárfolyamok