A devizapiac alapjai

Első részben egy rövid áttekintés olvasható a legfontosabb fogalmakról, illetve a befektetési piacok általános értékeiről, ezen belül pedig a devizapiac elhelyezkedéséről. A tőkepiacok és a devizapiacok bemutatása illetve azok szereplőinek felsorolása segítenek abban, hogy az ember helyére tudja tenni a befektetési piacokat, valamint a devizapiac súlyát ezen belül. Természetesen, akik már valamilyen formában foglalkoztak befektetésekkel, vagy kereskedtek tőzsdén azoknak az első rész könnyen emészthetőnek tűnik majd, de ne aggódjanak, hamar elérkezünk majd a szakmai mélységekhez.

Tőkepiacok általában

Nap, mint nap találkozunk vele, mégis sok embernek nem teljesen világos, hogy pontosan mit is takar ez a kifejezés. A tőkepiac nem más, mint a termeléssel létrehozott anyagi termelési tényezők, a pénz- és értékpapírpiacok együttese. Vagyis kicsit kevésbé tankönyvszerűen azon piacok összessége ahol a megtakarításokkal rendelkező befektetők találkozhatnak azokkal, akiknek valamilyen formában pénzre van szükségük.

Ennek megfelelően 3 fő csoportra oszthatjuk a tőkepiac szerelőit:

Tőketulajdonosok

nyugdíjalapok
egyéb pénzügyi forrásgyűjtő vállalatok (pl: befektetési alapok, hedge fundok, stb.)
háztartások

Közvetítők

kereskedelmi bankok
biztosítók

Tőke igénylők

vállalatok
jegybankok
államok

Természetesen a határvonalak nem egyértelműek és az átjárhatóság is igen nagy a kategóriák között, hiszen míg egy vállalat lehet akár megtakarító is és ily módon tőketulajdonosként jelenhet meg, addig a háztartások egy része könnyen átcsúszhat tőke igénylők közé, ha komoly hitelekből tartja fenn magát.

Másik fontos csoportosítás lehet ezen piacok esetében a lejárat hossza. Ezek szerint megkülönböztetünk:

pénzpiacot
tőkepiacot

A pénzpiac a rövid lejáratú pénzek terepe. A néhány napos kölcsönöktől egészen az egyéves lejáratú hitelekig minden hitelforma ide tartozik. Fő jellemzője, hogy a pénzpiaci kölcsönök forrása nemcsak a megtakarítás, hanem a fogyasztásra még el nem költött jövedelem is.

A pénzpiac főbb eszközei:

rövid lejáratú bankbetétek
rövid lejáratú bankhitelek
kereskedelmi váltók
állam által kibocsátott kincstárjegy
átruházható rövid lejáratú betétjegyek
pénzpiaci alap

A tőkepiac a hosszú lejáratú kölcsönök valamint a részvények piaca, amely a pénzpiaccal ellentétben kizárólag a megtakarításokra támaszkodik, azokat alakítja át befektetéssé. Természetesen a tőkepiac eszközei is lehetnek rövid távú befektetések tárgyai, például egy részvényt egy hét után is nyugodtan el lehet adni, ha nyereség van rajta, de a besorolás az alapvető lejáratokat veszi figyelembe és ezért kerülnek a következő eszközök ebbe a kategóriába:

részvények
kötvények
záloglevelek
hosszú lejáratú bankbetétek és bankhitelek
hibrid instrumentumok (két egymástól eltérő tulajdonsággal rendelkező eszköz keresztezésének eredményei)

A pénz- és tőkepiacok egyik legjelentősebb intézményévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben a tőzsde. Szerepe azért lett alapvető, mert biztosítja a szabad tőkék áramlását, a vevők és eladók egymással találkozását, illetve segíti a vállalatok tőkéhez jutását. Mindezt úgy éri el, hogy mindkét fél számára nagyobb biztosítékot jelent, mintha a felek bilaterális módon egymással kötnének szerződéseket, ugyanis olyan követelmény és biztosíték rendszert dolgoztak ki, amely garanciát jelenthet a teljesítésekre. Ezt a feladatot legtöbb esetben egy önálló, de a tőzsdével szorosan együttműködő, úgynevezett Klíringház (Elszámolóház) látja el. Ez a díjakból, különböző elszámolási alapokból és sokszor állami garanciavállalásból biztosítja azt, hogy a szereplők felé az elszámolás megtörténik, akkor is, ha az adott üzletben partnerként szereplő másik fél nem teljesít.

A tőzsde valamely szabványosított termék (értékpapír, deviza, nemesfém, mezőgazdasági termény) adott egységeinek koncentrált, szabályozott piaca. Szerepe, hogy biztosítja a szabad tőkék áramlását.

A szabványosított termékek kidolgozásában is fontos szerepe van a tőzsdének. Ez annyit jelent, hogy olyan specifikációkat hoz létre, amellyel a termékek nagyobb mennyisége is egységesíthető, vagyis mindenki, aki tulajdonos tudja, hogy milyen standardoknak kell megfelelni, és ennek következtében a vásárlók is pontosan tudni fogják, hogy milyen minőségre számíthatnak. Ezzel akár térben és időben is eltérő igények találhatnak egymásra.

A tőzsde két fő típusa az árutőzsde és az értéktőzsde. Az árutőzsde a fizikai áru koncentrált adásvételének helyszíne, azonban az áru fizikai jelenlétére nincs szükség, hiszen az említett specifikáció segítségével mindkét fél e nélkül is pontosan tudja, hogy mi az ügylet tárgya. Az értkétőzsdén elsősorban olyan pénzügyi eszközök forognak, ahol a szabványosításra inkább csak a mennyiség, semmint a minőség miatt van szükség, hiszen ezek a termékek, sokszor nem is jelennek meg fizikailag, csak a befektetési számlákon.

Érdekesség: A fizikai megjelenés költségeinek csökkentése miatt fontos lépés volt az értékpapírok dematerializálása, ami annyit jelent, hogy többek között a részvényeknél is megszüntették a ténylegesen kinyomtatott, papír alapú értékpapírokat, és azok már csak egy számlán megjelenő jóváírásként vagy terhelésként jelennek meg, amennyiben kereskedünk rá.

A tényleges csereügylet lebonyolításának időpontját tekintve is két részre osztjuk a tőzsdéket:

spot, vagy azonnali ügyletek, ahol a felek azonnali szállításban egyeznek meg
határidős ügyletek, ahol a szabványosított termékekre kötött megállapodás egy későbbi szállításra történik. Az ár ebben az esetben is előre fixált.

A tőzsdéknek fontos szerepe volt a határidős piacok kialakulásában is. Itt arról van szó, hogy ha már a termékek szabványosítása megtörtént, akkor nem feltétlen csak egy éppen rendelkezésre álló termékkel tudunk kereskedni, hanem akár olyannal is, ami csak a jövőben lesz majd a tulajdonunkban. Ezt leginkább egy árutőzsdei példán keresztül lehet bemutatni. Mondjuk egy gabona termelő cég nem csak azt a búzát tudja eladni, ami már a raktárában van, és lehet rögtön szállítani, hanem akár jövő évi termést is, ami most még csak néhány mag a földben. Ebben az esetben az azonnali búza árából a raktározási és egyéb költségek hozzáadásával ki tudják kalkulálni, hogy mennyi lenne az ár következő év márciusára. Mivel a tárolási, vagy adott esetben a finanszírozási költségek viszonylagosan fixnek tekinthetőek, ezért a határidős ár legtöbbször egyformán mozog az azonnali árakkal, vagyis a határidős piac az azonnali piacnak a származékos piaca (derivatív piaca).

A tőzsdék típusai:

árutőzsde
- általános árutőzsde: többféle árucsoport van jelen
- speciális árutőzsde
  - árucsoportra specializálódott (pl: gabona, nemesfém, stb.)
  - egy árura specializálódott (cukor, gyapot, kakaó, stb.)
értéktőzsde
- általános értéktőzsde: arany, deviza, értékpapír és az ezekre kötött származékos ügyletek piac
- speciális értéktőzsde: csak deviza, vagy csak értékpapír forgalmat bonyolítanak, illetve az ezekre kötött származékos ügyletekre kerül sor

Érdekesség: A világ első tőzsdéjét Amszterdamban alapították 1602-ben, ahol az élénkülő kereskedelemtől vezérelve a kikötői raktárakban felhalmozódott árukra szóló utalványokkal kezdtek kereskedni. Azonban a tőzsde igazi fellendülését, és egyben későbbi vesztét is a tulipán kereskedelem hozta, amely az első „részvénypiaci buborék” szindrómát produkálta, miután a folyamatosan növekvő számú kereskedő, és az első sikerek láttán bekapcsolódó lakosság olyan irreális árakra tornázta fel egy-egy egyszerű tulipánhagyma értékét, ami tarthatatlan lett.

A pénz- és tőkepiacok tehát alapvetően a tőkejavak adás-vételére jöttek létre, vagyis különböző befektetési termékeknek a kereskedését lehet itt végrehajtani.

Deviza/Valuta bemutatása

A rövid általános tőkepiaci bemutatás után közelítsünk ezen tájékoztató anyag konkrét céljához, vagyis a devizapiac bemutatásához. Először két, ebben a témában nagyon sokat használt, sokak számára mégsem egyértelmű fogalom, a deviza és a valuta elkülönítésével.

A sajtóban és a médiában is egyre többet szerepelnek a devizapiaccal és árfolyammal kapcsolatos hírek, ám gyakran még itt is keveredik a valuta és a deviza szó. Tény, hogy mindkettő valamely külföldi országnak a fizetőeszközére utal és ezáltal a pénzváltással van kapcsolatban. Azonban a valuta szó csak akkor használható, ha fizikai megjelenésű, vagyis kézzel fogható pénzről beszélünk, legyen az papírpénz, vagy akár érme. Amikor tehát a Váci utcában sétáló kedves úriemberek megkérdezik, hogy volna-e szükségünk euróra vagy dollárra, akkor egyértelműen valutáról beszélnek.

A deviza kifejezést akkor használjuk, ha a pénznek nem a fizikai formájára gondolunk, hanem csak a számlánkon lévő, általában csak számlakivonat egy-egy soraként megjelenő összegekről beszélünk. Amikor tehát valaki egy nemzetközi internetes portált használ a vásárlásaihoz, akkor a bankján keresztül kiutalandó ellenérték devizában jelentkezik.

Érdekesség: Lényeges különbség még a fizikai megjelenés mellett, hogy amíg a számlapénzek, vagyis a devizák Kereskedelmi Bankokkal szembeni követelést jelentenek, lévén ahol vezetjük a számlánkat, csakis ott kérhetjük a deviza utalását, vagy akár átváltását is, addig a készpénz, vagyis jelen esetben a valuta, mindig egy jegybankkal szembeni követelést jelent. Ez utóbbinak azonban ritkán van jelentőssége, hiszen alapvető csereeszköz lévén a legritkább esetben jutunk el odáig, hogy a jegybanktól kérjük, váltsa nekünk vissza a valutánkat.

Közös bennük, hogy mindkettőnél fontos az átváltás, illetve adott esetben az átváltási arány. Ám míg a valuta átváltására külön iparágként épültek fel a pénzváltók, addig a deviza átváltását továbbra is csupán hiteles pénzintézet végezheti, hiszen ehhez devizaszámla kezelésre is szükség van.

Sokáig az átlagember szinte csak a valutával találkozott, és ez élt a köztudatban, mint külföldi fizetőeszköz. Ha valakinek 10-15 évvel ezelőtt utazáson járt az esze, az elsők között volt, amit a készülődési listára felírt, hogy valutát kell váltani. (S akkor még nem is megyünk annyira vissza az időben, amikor mindez még korlátozva is volt!) Manapság már egy teljes hetes nyaralást is eltölthet úgy az ember, hogy indulása előtt nem váltott egyetlen fillért sem. Amennyiben van egy jó bankja, és egy bankkártyája, bárhol a világban tud pénzt költeni, és ilyenkor a havi számlaértesítőjén deviza pénzmozgás, illetve devizaváltások jelennek meg.

A világ felgyorsulásával és a kártyás fizetés elterjedésével évről évre növekszik az elektronikus fizetési módok használata.

Az alábbi grafikon megmutatja, hogy a világ vezető térségeiben hogyan növekedett a nem készpénzes fizetések mértéke 2000 és 2006 között. Az y tengelyen az egy főre jutó éves tranzakciók száma, míg az x tengelyen rendre Japán, EU, Nagy-Britannia, Kanada és az USA 2000-es, 2003-as és 2006-os adatai elektronikus és csekkes fizetésre bontva.

Forrás: Federal Reserve

Magyarországon a GfK Hungária Piackutató Intézet tanulmánya szerint a kártyás fizetések aránya 2007-ben tranzakció szám alapon 6%-ot ért el, ugyanakkor érték alapon ez már 15%-a volt a háztartások teljes fogyasztásának.

Komoly előnye a devizának a valutával szemben az átváltási arány. Habár tény, hogy a növekvő verseny és a szűkülő piac hatására a valutaváltók árai is jelentősen javultak az elmúlt években, de még mind a mai napig nem ritka, hogy 20 forintnál is nagyobb különbség van a vételi és az eladási ár között, például egy euró esetében.

Ugyanakkor a devizáknál, aki 10 forintnál szélesebb árat jegyez, az már számíthat az ügyfelek elpártolására. A kereskedelmi árfolyamokat még ennél is sokkal szűkebben 3-4Ft-os különbséggel jegyzik a bankok. Ráadásul sok bank bevezette, hogy kártyás fizetés esetén a középárfolyamon konvertálja a devizát (amit persze más díjakkal kompenzál, de ebbe most ne menjünk bele).

A nemzetközi piacokon és általában a különböző keresztárfolyamoknál mindig devizaárakról beszélünk. A bankok közötti kereskedésben ez képzi a piacok alapját. Természetesen ezekre a devizaárfolyamokra épülnek a valuta váltók árfolyamai is, esetleg kicsit eltolva a középértéket a kereslet kínálat fényében.

Magyarországon az MNB naponta egyszer, 11 órakor jegyez hivatalos deviza középárfolyamokat, amelyekhez sok esetben szerződéseket és elszámolásokat kötnek. A jegybank által közétett napi hivatalos árfolyamot, a devizapiacon aktív kereskedelmi bankok árjegyzéseinek segítségével kalkulálják. A kereskedelmi bankok azonban saját ügyfeleikkel kötött megállapodásaikban általában az általuk jegyzett kereskedelmi árfolyamokat használják.

Összefoglalva tehát, a valuta csak és kizárólag a tényleges készpénz hivatalos neve, minden ami számlán mozog az devizának számít, és ennek megfelelően a tévékben és rádiókban közölt forint árfolyamok is a elsősorban devizára vonatkoznak.

Devizapiacok résztvevői

A devizapiacnak számos résztvevője van, hiszen gyakorlatilag ide tartozik az a nyugdíjas aki későbbi biztonsága érdekében pénze egy részét euróra váltja a számláján, és az a nagyvállalat is, aki dollár milliárdokat fizet egy amerikai cég felvásárlásáért.

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért mégis megpróbáljuk őket csoportosítani piaci szerepük szerint:

Végfelhasználók:

Háztartások
Vállalatok (elsősorban Export, Import cégek)

Közvetítők

Kereskedelmi bankok
Központi bankok
Egyéb Pénzintézetek
Nem banki devizakereskedő cégek

Spekulánsok

Kereskedelmi bankok
Spekulánsok és arbitrazsőrök
Nem banki devizakereskedő cégek

Annak ellenére, hogy a korábbi tőkepiaci résztvevőkhöz hasonlóan itt is jelezzük, hogy a határok nem egyértelműek, és jócskán van átjárás a három fő csoport között, a kereskedelmi bankokat mégis két helyen is feltüntettük. Ennek az az oka, hogy mindkét kategóriában olyan mértékben emelkedik ki a többi szereplő közül, hogy nehéz lenne nélkülük megjeleníteni a csoportot.

A következőkben a legfontosabb szereplőket részletesebben is bemutatjuk:

Kereskedelmi bankok

A kereskedelmi bankok általában a bankközi devizapiacon és az ügyfélpiacon egyaránt tevékenykednek. Legtöbbször ”market maker”-ként, azaz piac teremtőként viselkednek. Ilyenkor a bankok egyrészt garantálják az ügyfeleik részére, hogy bármikor hajlandóak eladni illetve venni, másrészt pedig extra likviditást nyújtanak a piaci szereplők számára. Emellett a spekulatív oldalon is jelentős szerepet vállalnak, hiszen a legtöbb intézménynél külön osztály foglalkozik a devizapiaci kereskedéssel, ami az ügyfelek kiszolgálása mellett saját spekulációt is jelent.

Központi bankok:

Az egyes országok jegybankjainak rendkívül fontos szerepe van a devizapiacon. A jegybankok - amennyiben az árfolyam alakulása megkívánja - interveniálhatnak a nemzeti devizatartalék (kincstárjegyek, különböző devizák) étékesítésével vagy vásárlásával. Ez annyit jelent, hogy direkt módon jelennek meg a devizapiacon, hogy erősítsék, vagy gyengítsék a saját devizájukat. Ezt annak érdekében teszik, hogy támogassák az általuk meghatározott monetáris politika megvalósulását, amelynek fókuszában a nemzeti fizetőeszköz értékállósága, az inflációs célkitűzés, illetve az aktuális kormánnyal egyeztetett fiskális politika áll. Mindazonáltal egyetlen jegybank sem képes tartósan befolyásolni a nemzeti valuta értékét a devizapiaci intervenciók révén, mivel a piac heterogenitása és a szereplők sokasága miatt a jegybank által felhasznált tartalék mértéke legtöbbször nem képes ellensúlyozni a piaci erőket.

Példa: A Román Nemzeti Bank 2009 szeptemberében két hét alatt 1,1 milliárd eurót költött arra, hogy a korábbi szinten tartsa a román lej euróval szembeni árfolyamát, miután a politikai krízis következtében a hazai fizetőeszköz értéke rohamosan zuhanni kezdett, s néhány nap alatt 4,2-ről 4,3-ra ugrott. Az beavatkozás rövid távú sikerei után novemberben újra 4,3 felett járt az árfolyam.

Háztartások

A háztartások a devizapiacon többféleképpen is megjelenhetnek aszerint, hogy ki milyen megfontolásból kereskedik valamely devizával. Természetesen a nagyobb része a családoknak azért vesz devizát (vagy adott esetben valutát), hogy külföldi utazásait finanszírozza, költőpénzét előteremtse. Emellett azonban egyre növekszik azoknak a száma, akik nem csak az ilyen rövidtávú célokat vesznek figyelembe, hanem az árfolyammozgások felgyorsulásával távolabbra próbálnak gondolkozni. Ez pedig még akkor is spekulációs kategóriába csúsztatja őket, ha tudják, hogy jövőre is mennek majd nyaralni és csak azért veszik meg előre például az eurót, mert most olcsónak tűnik, vagy csak azért tartják befektetéseik egy részét euróban, mert előbb utóbb úgyis bevezetik Magyarországon is. Közben persze folyamatosan nő azoknak a száma is, akik tényleges nyereség szerzés céljából próbálnak meg devizát venni és eladni, s remélhetőleg ennek a rétegnek segít majd ez az oktató füzet is a könnyebb tájékozódásban.

A végére hagytuk, de sok esetben a devizapiaccal való ismerkedés egyik legfontosabb oka a háztartásoknál a devizahitelek elterjedése, amelyet sajnos alkalmanként úgy vettek fel az ügyfelek, hogy nem mindig voltak tisztában a tényleges kockázatokkal. Habár a hiteltörlesztésekről szóló értesítésből nem derül ki egyértelműen, de a devizahitelek komoly szerepet kapnak a devizapiaci forgalomban. A hitel felvételekor ugyanis egy deviza kölcsönt kapunk meg, amelyre legtöbbször forintban van szükségünk, tehát egy devizáról forintra történő konverzió keletkezik a háttérben. Ugyanakkor a törlesztő részletek fizetésekor általában forintban terhelik a számlánkat, vagy fizetjük be a csekket, de a valós hitelt devizában kell a banknak visszafizetnie, vagyis itt egy forintról devizára való átváltás történik. Természetesen egy-egy háztartás néhány tízezres törlesztése nem jelent komoly tételt a devizapiacon, de a teljes magyar hitelállomány figyelembe vételekor jelentős összegekről beszélünk.

Érdekesség: A rendszerváltás óta 2009-ben először állt meg a lakossági devizahitelek arányának növekedése és került vissza 60%!! alá. Ez az MNB 2009 áprilisi, pénzügyi stabilitásról szóló jelentése szerint közel 10 ezer milliárd forintnak megfelelő devizahitel állományt jelent.

Vállalatok

Ezen belül megkülönböztetünk export és import cégeket és multinacionális vállalatokat. Előbbiek elsősorban kisebb de folyamatos deviza konverziós igényeiknek eleget téve befolyásolják a piacot. Egy magyar exportőr cég például általában itthon gyárt valamit, ezért az alapanyagokért és a munkásainak is forintban fizet. Ugyanakkor a kész terméket külföldön adja el, amiért eurót kap. Vagyis a kiadásai forintban a bevételei pedig euróban keletkeznek. Hosszú távon az árfolyamok mozgásai alaposan befolyásolhatják az ilyen cég nyereségességét. Egyáltalán nem mindegy neki, hogy a 100.000 eurós értékesítése 260-as euró/forint árfolyamnál 26 milliót ér, vagy 290-es árfolyamnál 29 millió forintot. Amennyiben tehát az előre nagyjából tervezhető eladásait fel tudja mérni, akkor kiszámolható a kitettsége, vagyis az a deviza összeg, amit a piacon átváltania (konvertálnia) kell. Ez elleni védekezés, az úgynevezett Fedezeti Ügylet, amikor az előző fejezetben bemutatott határidős piacon adja el a jövőbeni euró bevételeit, és ezzel előre fixálja az árfolyamot, vagyis megszünteti az árfolyamkockázatot. (Az importőr esetében hasonló a helyzet, csak fordított előjellel, vagyis deviza kiadása, és forint bevétele biztosítása érdekében határidőre vásárolnia kell a devizát)

,A valóságban nagyon ritka az ilyen alap példa, hiszen mind a bevételeknél, mind a kiadásoknál sokszor keverednek a devizák a legtöbb cég esetében, vagyis már maga a pontos kitettség megállapítása is komoly feladat bizonyos cégek számára.

A nagyobb multinacionális cégek a szintén jelentkező állandó átváltások mellett, egy-egy kiemelkedő tranzakcióval is hatást gyakorolhatnak devizák mozgására. A 2000-es évektől egyre nagyobb szerepet kapnak a cégfelvásárlások és cég összeolvadások is, melyeknek szintén egyszeri ám annál jelentősebb deviza konverziós igénye lehet, így ezek is sok esetben képesek arra, hogy befolyásolják az árfolyamokat.

Spekulánsok és arbitrazsőrök

A devizapiaci tranzakciók túlnyomó többsége (egyes adatok szerint akár 70-90%-a is) a spekulánsokhoz köthető, akik profit reményében adják-veszik a különféle devizákat. A spekulánsok közül, mint említettük kiemelkednek kereskedelmi bankok, melyek ezen forgalom nagy részét magukénak tudhatják. Mellettük egyre több olyan cég kap fontos szeletet a devizapiac tortájából, amelyek alapvetően befektetők pénzének összegyűjtésével, és az így kialakult jelentős tőkék mozgatásával foglalkoznak. A legtöbb ilyen befektetési alap, de különösen a magánnyugdíjpénztárak nagyon szigorú befektetési elvekhez kell, hogy tartsák magukat, ezért ott a devizapiachoz hasonló kockázatos instrumentumok ritkán kapnak szerepet. Viszont kialakult egy speciális befektetési alap, az úgynevezett Hedge Fund, ami kifejezetten a jelentős kockázatot vállaló befektetők pénzét gyűjti, és gyakorlatilag csak ilyen piacokon jelenik meg befektetőként, természetesen komoly szerepet vállalva a spekulatív tőkemozgásokban.

Hedge fund: Tőkeáttétellel működő, nagy kockázatot felvállaló alapok, melyek az elmúlt évek nagy válságai előtt rendkívül népszerűek voltak a fejlett tőkepiaccal rendelkező országokban, különösen az USA-ban. A hedge fundok jellemzően a határidős piacok szereplői, mind vételi, mind eladási pozíciót szívesen felvállalnak.

Az arbitrázs ügyletekkel foglalkozó piaci szereplők olyan lehetőségek után kutatnak, ahol zéró vagy szinte elhanyagolható kockázat mellett olyan befektetést tudnak eszközölni, melyen profit realizálható. Erre akkor van lehetőség, ha egy adott termék piacán tökéletlen kondíciók léteznek, azaz ugyanannak a terméknek egyidőben más ára van az egyik, és más a másik piacon. Ez az arbitrázs lehetőség éppen a devizapiac hatékonysága (2.1. fejezet) miatt itt nagyon ritkán fordul elő. Ugyanakkor létezik egy ezen a piacon specifikus arbitrázs, amikor a devizák más-más devizával szembeni árfolyamkülönbségét lehet kihasználni, de manapság ez is csak nagyon ritkán és nagyon minimális eltéréssel fordul elő. (Részletesebben: 2.2. Fejezetben)

A devizapiacok fejlődése mérete

A világ első nemzeti pénzrendszere Angliában a 17. század végén, a Bank of England megalakításával jött létre. Az egységes német állam megteremtését követően, 1875-ben tért át Európa az aranyalapú pénz kizárólagos használatára. Ettől kezdve 1914-ig az arany világtermelése szabta meg a világ pénzkínálatát és az árakat. A rendszer középpontjában a Bank of England állt. Legfőbb feladat az aranykészletek megfelelő szinten tartása volt. A tényleges kereskedelmi fizetések zömét font sterlingben végezték.

A pénzpiacok első hivatalos nemzetközi egyezménye 1876-ban született, amikor is általánosan elfogadták az aranystandard módszert, vagyis minden állam meghatározott egy fix átváltási arányt, amellyel a saját pénzét bármikor aranyra válthatóvá tette. Ez megakadályozta az önkényes leértékeléseket, és nagyrészt az inflációt is, ám a folyamatosan bővülő nemzetközi kereskedelem eredményeként az országok aranykészletei jelentős ingadozásban voltak.

Érdekesség: Az aranytartalék nem azt jelenti, hogy az a nemzeti banknak a központi trezorjában megtalálható aranyrudak formájában, hanem azt, hogy valamelyik nemzetközi pénzügyi központban az adott ország nevén tárolnak bizonyos mennyiségű aranyat, melyet egy-egy tranzakció alkalmával a trezor egyik kamrájából a másikba tolnak. (Ezen alapult a sikeres Die Hard 3. - Az élet mindig drága című film története.)

A rendszer gyakorlatilag teljesen összeomlott a 2 világháborúnak és a ’20-as - ’30-as évek mély válságának köszönhetően.

A II. világháború befejezése előtt a valutáris kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben Bretton Woods-ban fektették le. Főbb pontjai:

a világgazdaság valutáit az amerikai dollárhoz kapcsolták
meghatározták a valuták paritását, azaz a valuták egymásra válthatósága fix árfolyamon történt
rögzítették a dollár aranyparitását (1 uncia arany = 35 USD)
az Egyesült Államok vállalta, hogy a paritáson hajlandó aranyat dollárért eladni és megvenni a többi tagállammal szemben
a többi tagállam arra vállalkozott, hogyha a saját valutájának az árfolyam a hivatalos paritástól a megengedettnél (+-/1%) jobban eltér, akkor az állam interveniál, hogy az árfolyam visszatérjen a sávba

Az 1950-es évek második felétől a dollár egyre kevésbé volt képes megfelelni a tartalékvaluta követelményeinek, főként annak köszönhetően, hogy a korábban domináns világgazdasági szerep kezdett megkopni. Nyugat-Európa és Japán gyors gazdasági fejlődésnek indult. A Bretton Woods-i rendszer egyre kevésbé tűnt kezelhetőnek. Ebben nagy szerepe volt a rögzített árfolyamok rendszerének. A valutaárfolyamok megváltoztatására (le-vagy felértékelés) nehézkes politikai döntés eredményeként kerülhetett sor, ráadásul az utólagos alkalmazkodás kedvezett a spekulációs célú tőkemozgásoknak.

1971-ben az Egyesült Államok hivatalosan is megszüntette a dollár aranyra való átválthatóságát. Az országok a rugalmas (másnéven lebegő) árfolyamrendszerre tértek át. A lebegő árfolyamrendszer lényege, hogy a jegybankok nem garantálják a valuták paritását, árfolyamukat a kereslet és kínálat erői határozzák meg. Az új árfolyamrendszer azonban szintén hordozta a ”zavarok” lehetőségét. A dollár 1973 és 1979 komoly leértékelődési, majd 1980 és 1985 között felértékelődési nyomás alá került.

A megváltozott rendszerből a magyar fizetőeszköz szinte teljességgel kimaradt. A magyar forint 1945-ös bevezetése az infláció megállítása és az árfolyam stabilitása érdekében történt. Az új árrendszer teljesen elszakadt a világpiaci áraktól, az infláció visszafogása mesterséges módon történt. A rendszerváltást követően ezért csak óvatosan lehetett visszacsöppenni a robogó világpiacra, vagyis a jegybank sokáig szűk sávban engedte csak mozogni a magyar devizát.

1992. július 1.	± 0,3%
1994. június 1.	± 0,5%
1994. augusztus 5.	± 1,25%
1994. december 22.	± 2,25%
2001. május 4.	± 15,00%
2008. február 26-tól	Korlátlan mozgási lehetőség

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

A nemzetközi piacokon az 1980-as évekre következett az igazi fellendülés. A határokon átívelő tőkeforgalom megsokszorozódott a technológiai és információs forradalom hatására. A technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy a devizapiac átíveljen az amerikai, európai és ázsiai időzónákon is. Ezzel párhuzamosan a forgalom is felduzzadt: az 1980-as években napi szinten még 70 milliárd dolláros forgalom két évtizeddel később már 1500 milliárd dollárra nőtt, míg napjainkban - a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) adatai alapján – egy átlagos napon 3200 milliárd dollárnyi tőke mozdul meg a nemzetközi devizapiacon mindössze egy nap alatt. Ezzel a devizapiac a világ legnagyobb forgalmát produkáló platformjának számít.