Adóváltozások 2010

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az Országgyűlés 2010. január 1-i hatállyal elfogadta az OTC (Tőzsdén Kívüli) ügyletek adózásának megváltoztatására irányuló módosítási javaslatot.

2010. január 1-től a bankközi devizapiacon megkötött ügyletek, valamint a CFD*-k is „Ellenőrzött Tőkepiaci Ügyletnek” minősülnek, és így az ÖSSZES TŐKEPIACI TERMÉKEN elért nettó nyereség adójának mértéke 20% lesz.

Ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek minősülnek bármely PSZÁF által ellenőrzött befektetési szolgáltatóval pénzügyi eszközre, árura kötött ügyletek, illetve most már devizára kötött pénzügyi elszámolással lezáródó ügyletek is.

A fenti termékekkel történő üzletelés során keletkező jövedelmét a magánszemély a befektetési szolgáltató által kiállított bizonylatok és a saját nyilvántartása szerint állapítja meg. Az adót a magánszemély az adott adóévről benyújtandó SZJA bevallásában vallja be, majd a határidőig magának kell befizetnie.

2010-től már az ellenőrzött tőkepiaci ügyleteken keletkezett eredmény is szembeállítható a pl. részvényeken elszenvedett veszteséggel és fordítva, illetve a teljes veszteség 2 évre elhatárolható

A fenti változások miatt a magánszemélyek által elérhető termékek palettája jelentősen bővült. 2010. január 1.-től a tőzsdén kívüli határidős devizákra, devizaopciókra, illetve CFD*-kre kötött ügyleteken elért nyereség utáni adó mértéke is 20%-ra csökkent. További jelentős eredmény, hogy az eddigiekkel ellentétben az adó alapját a veszteséges ügyletek és a kereskedési költségek csökkentik.  

Az adóváltozás következtében már magánszemélyeknek is elérhetővé vált az Equilor Traderben kereskedhető valamennyi termék. Az Equilor Traderen történő üzletkötés az alábbi előnyökkel jár:

*CFD: tőkeáttételes tranzakció (short, vagy long), mely nemzetközi részvényekre, indexre, árura vonatkozik

Amennyiben kérdései merülnének fel, kérjük, keresse üzletkötőinket.

Devizaárfolyamok